Krisztiáni István

oktató

Krisztiáni István

Színpadtechnika, Szcenikai alapismeretek

A Vígszínház vezető szcenikusa, 2011-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült. Ez alaklaomból közölt interjút vele a Színház c. folyóirat:

„Krisztiáni István rendkívüli tehetséggel, tudással, esztétikai érzékkel és ambícióval végzi munkáját. Minden új bemutató a profizmusát dicséri. Nem egyszerûen kiváló, nemzetközileg is elismert szakember, hanem foglalkozá- sának mûvésze. A rendezôk, tervezôk, színé- szek szeretnek vele dolgozni, s a külföldi vendégmûvészek is kiemelik pontos munkáját” – írta Eszenyi Enikô a kitüntetési ajánlásában.

Hogy kezdôdött a színházi pályafutásod?

1961-ben, miután befejeztem a gimnáziumot, nem vettek fel egyetemre, s mivel mindig érdekelt a színház, az irodalom, azt gondoltam, hogy a színházba megyek dolgozni. A Blaha Lujza téri Nemzeti Színházban kezdtem mint díszítô. A Katona József Színházba is átküldtek többször dolgozni, ami akkor a Nemzeti kamaraszínháza volt. Egé- szen rendkívüli, elkötelezett, nagy szakmai ismeretekkel rendelkezô szakemberek keze alatt dolgoztam, amit nagy szerencsének tartok. A szakma alapjairól nagyon sok ismeretet szereztem. Bakó József volt a szcenikus, Hegyi Imre bácsi a színpadmester. 1963-ban következett két év katonai szolgálat. Amire leszereltem, a Nemzeti Színház épületét már lebontották, és a társulatot átköltöztették a Nagymezô utcába, oda már valahogy nem volt kedvem visszatérni.

A katonaság után hol folytattad a munkát?

A Déryné Színházhoz mentem dolgozni, ahol kis idô múlva színpadmesteri megbízást kaptam. Az egész országot becsavarogtuk, ami nagyon jó tanulási lehetôséget biztosí- tott, a rengeteg különbözô helyszínen nagyon kreatívnak kellett lenni a különbözô színpadméret és a technikai felszerelések miatt. 1967-ben úgy döntöttem, hogy elég volt az országjárásból, ezért a Vígszínháznál jelentkeztem. Rajnai Sándor szcenikus azonnal fel is vett. Ô egy legendás szakmai tudással rendelkezô szakember volt. Elegáns, kellemes, nagyon értette a szakmáját. Engem elég hamar kiszúrt, maga mellé vett, és különbözô külsô rendezvényekhez magával vitt mint „jobbkezét, ügyintézôjét, lóti-futiját”. Így kerültem a Szentendrei Szabadtéri Játékok elôadásaihoz. Egy évtizedig csináltuk minden nyáron a Fô téri elôadásokat. A Vígszínházban közben színpadmesterhelyettesi megbízást kaptam. A Szentendrei Teátrumban sok fiatal rendezôvel ismerkedtem meg, többek között Zsámbéki Gáborral. Kaposvárott akkor indult egy egészen különleges, új mûvészi mûhelymunka, és színpadmestert is kerestek. Rajnai Sanci bácsi ajánlá- sára átszerzôdtettek. Nagyon lendületesen indult a munkám, rengeteget dolgoztam az elsô évadban, bent laktam a színházban. Mivel a színpadon csak kézi mûködtetésû színpadgépészet volt, mindenféle érdekes technikai megoldásokat kellett kitalálni, többek között kézi mûködtetésû röptetôszerkezetet építettünk a Pinokkió címû elôadáshoz. A színpadi mûszaki gárdát szinte teljesen újjá kellett szervezni. S ebbôl a gárdából néhányan azóta is ott dolgoznak, vagy mostaná- ban mentek nyugdíjba.

Nem okozott nehézséget számodra a kétlakiság?

Idôközben családom lett, gyerekeim szüettek, már komoly problémát okozott az utazás. Götz Béla, a Madách Színház szcenikai vezetôje Kerényi Imre rendezô úrral leutazott Kaposvárra megtekinteni egy elôadást. Itt ismerkedtem meg Götz Bélával, aki (mivel náluk komoly személyi és mûszaki problé- mák voltak bizonyos elôadások lebonyolítá- sával) csábított, hogy menjek a Madách Színházhoz dolgozni. Mivel a családom Pesten élt (bár fájó szívvel hagytam ott a kaposvári roppant érdekes, embert próbáló, felelôsségteljes munkát), a Madách Színházba kerültem mint zsinórmester- és színpadmester-helyettes. Három és fél évet töltöttem ott, és nagyon sokat tanultam Götz Bélától. Évekkel késôbb is gyakran dolgoztunk együtt (Margitszigeti Szabadtéri Színpad – Carmen, Papp László Sportaréna – Árpád népe címû operák). Másfél éves tárgyalások és huzavona után visszajöttem a Vígszínházba vezetô színpadmesternek, és azóta is itt vagyok. 1987 óta gyakran mint szcenikus is dolgozom. Né- hány évig együtt végeztem ezt a feladatot, párhuzamosan a színpadmesteri munkámmal egyeztetve. Büszke vagyok, hogy volt szerencsém dolgozni több alkalommal Csikós Attilával, akivel szintén nagyon jó szakmai barátság köt össze. Gyakran dolgoztunk külföldön is, fél Európát bejártuk különbözô gálamûsorok díszleteivel. Voltunk a skandináv országokban, Németországban, Svájcban.

Évekig készíttettem a kaltenbergi nagyherceg lovagi játékain szereplô díszleteket, hatalmas „királyi páholyokat”. A margitszigeti opera-elôadásokon és a szegedi szabadtéri opera-elôadásokon is dolgoztam. Kentaurral is sok szép produkciót csináltunk.

Milyenek a mûszaki körülmények a Vígszínházban?

A Vígszínházban három színpadunk van. A nagyszínpad, a Pesti Színház és a Vígszínház 4. emeletén levô stúdió. A Pesti Színház és a stúdió kis színpadán bizony-bizony néha nehezebb megoldani egy-egy díszletezési problémát, mint a Vígszínház hatalmas és jól felszerelt színpadán. Egészen más díszletké- szítési technikát kell alkalmazni a kis színpadokon, mint például Szegeden, ahol a díszlet és az elsô sorban ülô nézô között jelentôs a távolság, mint az olyan kis színpadokon, ahol a nézô közvetlenül a díszlet mellett ül. A „hatalmas” méreteknél többek között arra kell ügyelni, hogy statikailag minden rendben legyen, a kis színpadoknál pedig arra, hogy a díszlet a valódiság érzetét keltse. Munkám során napra készen kell lenni anyagismeretben, árak ismeretében, azzal, hogy mit tudunk saját mûhelyekben megvalósítani, és hogy milyen technikai megoldások igényével melyik külsôs céget lehet megkeresni. Szorosan együtt kell mûködni a díszlettervezôkkel, hogy a különbözô kívánságokat megfelelôen ki tudjuk elégíteni, illetve az ötleteiket az adott technikai és gazdasági keretek között meg lehessen valósítani. Úgy kell a földön járnunk ezekben a nehéz gazdasági idôkben is, hogy a színvonalból ne kelljen engednünk. Néha azt a megjegyzést kapom, hogy egyegy szcenikai megoldást túlbiztosítok, de én szeretek nyugodtan aludni, és a nézô azért ül be az elôadásra, hogy biztonságos és tökéletes látványt kapjon. Külön nehezíti a feladatunkat, hogy a színpadunknak 3%-os lejtése van a nézôtér felé, ami nagyban segíti a rálátást a színpadra, de nehezíti a zökkenômentes díszletmozgatást. Nagyon jó a színpadi mûszakunk, kiváló szakember a színpadmester kollégám, Harangozó László. Olyan komoly feladatokat is kitûnôen megoldottunk, mint a 22-es csapdája címû elôadás repülôi a színpadon. Hordók jelképezték a repülôket, amelyek ellensú- lyos húzókba voltak bekötve (csak kézi díszletmozgatás volt!), és úgy lettek kiegyensú- lyozva, hogy a 20 kilós hordókba, ha beleült a 70 kilós mûvész, akkor se lépjen fel súlykü- lönbség. Ez egy trükkös, dupla tréger mozgatással járó megoldás volt.

Házon belül történik a díszletgyártás?

Színházunknak saját mûhelyei vannak. Az asztalosmûhelyben egy remek vezetô és öt beosztott asztalos dolgozik, van két kárpitos és egy komoly tudású lakatosmûhely-vezetô és két lakatos. Nagyon sok mindent meg tudunk magunk csinálni, de a Vígszínház színpadára készülô nagyméretû díszleteket rendszerint külsôs céggel, külsô mûhelyekben ké- szíttetjük, csak a kiegészítô elemeket gyártjuk saját mûhelyünkben. A Pesti Színházba és a Stúdió Színpadra a kivitelezés szintén itt történik. Olyan színpadi mûszaki törzsgárdánk van, amellyel több évtizede már egymás gondolatait is értjük. Akik most színpadmesterek, azok az én kezem alatt nôttek fel, és nagyon jó a munkakapcsolatunk. Az egész olyan, mint egy nagy család. Ezért is szeretek itt, a Vígszínházban lenni, mert mindenkinek megvan a saját feladata, a saját helye, és így nagyon célratörô, szép munkát lehet végezni. Nem lehet mellet döngetni, hogy „megcsináltam”, mindig többes számban kell beszélni, mert a feladatokat csak közösen tudjuk megoldani. Talán szerénységnek hangzik, de ez az igazság. Lehet, hogy én találok ki valamit, de többnyire inspirálnak a munkatársaim, és azt közösen valósítjuk meg. Jó az összhang a világosítókkal, hangosítókkal, kellékesekkel, és ez az egész produkció összhatásán is meglátszik. Ez egy nagyüzem, három színpadon sok-sok bemutató egymás után, és mindegyik nagyon igényes.

Nem érzel fáradtságot ennyi – rendkívül aktív színházi munkával eltöltött – év után?

Már 51 éve csinálom ezt a munkát, de úgy érzem, mintha tegnap kezdtem volna, egy röpke pillanat volt az egész. Minden napnak megvan a maga sikerélménye, és a sok fá- rasztó munkáért kárpótol a bemutató és az elôadások sikere. Nagyon jó érzés nekem, hogy ha megvalósul egy-egy tervezôi elképzelés, és a rendezô is azt látja a színpadon, amit szeretne, a színészek pedig jól érzik magukat a díszletben. Munkám során háromszor lettem kiváló dolgozó, megkaptam Szentendre város plakettjét (Theátrum), kétszer kaptam miniszteri dicséretet titkos szavazás útján, Várkonyi Zoltán-emlékérmet 1991-ben, majd megkaptam a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét 1994-ben, és 2011-ben a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet. Ezeket a kitüntetéseket soha nem vártam, és én voltam a legjobban meglepve, amikor mégis odaítélték nekem. Hiszen én csak a munká- mat végeztem!

Köszönöm a beszélgetést, kitüntetésedhez gratulálok

Kárpáti Imre