SZFI know-how

SZFI know-how

SZFI KNOW-HOW LEÍRÁS
 
  • A Színház és Film Intézet (SZFI) alapító igazgatója, Csányi János által létrehozott know-how 3 alapelv – alacsony önköltségű, duális rendszerű, és minőségi szakoktatást biztosító képzési célok – összeegyeztetésével jött létre, mely a 2009-es alapítástól egyedülálló, innovatív művészeti szakoktatási struktúrát eredményezett, jóval a duális szakoktatás állami bevezetése előtt.
  • Az alapító az SZFI-ben 2009-től 110 mozgókép- és előadó-művészeti szakképzés oktatási programját – ezzel a két ágazatban az EU legnagyobb oktatási portfólióját – dolgozta ki és hangolta össze, melyből Magyarországon mintegy 50 szakma képzése az oktatási palettáról teljesen hiányzott. Ezzel az SZFI a térség legnagyobb színházi és filmes utánpótlás nevelő intézménye lett.
  • Csányi János a szakoktatási célt oktatási cégcsoport alapításával: az SZFI Nonprofit Kft. (mint intézményfenntartó), a Színház és Filmművészeti Szakgimnázium és Technikum (mint oktatási intézmény), a Színház és Film Intézet Nonprofit Kft. (vizsga/produkciók), valamint a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karával kötött együttműködés (közös egyetemi program) szervezeti kereteiben valósítja meg.
  • A mozgókép- és előadó-művészeti szakképzések 4 oktatási ágban: (érettségire épülő) emelt középszintű iskolarendszerű nappali és esti felnőttoktatásban (szakgimnázium), technikumi oktatásban (technikum), továbbá felnőttképzésekben, és az SZFI által kifejlesztett saját felnőttképzésekben (szakgimnázium), valamint (diplomára épülő) felsőfokú szakirányú továbbképzésekben (később egyetemi alap- és mesterszakokon) (egyetemi program) részleteiben is összehangolva jöttek létre.
  • A know-how szakoktatási programjai az érettségire épülő művészeti szakoktatáshoz képest sokkal részletesebb tantárgy-struktúra kialakítását eredményezték, ami alapján az SZFI átlagosan 30 tantárggyal és több mint 50 rész-tantárggyal tanít egy-egy szakmát.
  • A kidolgozott és részleteiben összehangolt rendszer (többek között) rendkívüli működtetési és gazdasági hatékonyságot eredményezett, ami alapján az SZFI az összesített óraszámokhoz képest a teljes programot 60%-on tudja finanszírozni – ami a minőségi oktatási célok és a szakmai érdekeken érvényre juttatása mellett a know-howt felhasználó SZFI számára jelentős versenyelőnyt biztosít –, miközben, a szakképzésben szokásos osztálylétszámokat átlagosan az 1/3-ára, 4-8 főre tudja csökkenteni.
  • Ez egybeesik a művészeti szakmák elvárásával, melyek az utánpótlás neveléstől a gyakorlatvégzések befogadása, vagy a szakmába kibocsátás szempontjából egyaránt kis létszámokat igényelnek; és egybeesik a művészetoktatásban a személyes mester-tanítvány viszony kialakításának igényével is.
  • Az SZFI a duális rendszerű képzési programok emelt óraszámú (50-70%) gyakorlati oktatását professzionális szakmai területekre helyezte ki, ahol a gyakorlatvégzés 1-2 fővel valósulhat meg, ezzel a gyakorlati oktatás lényegében egyedi és személyre szabott.
  • Ehhez több mint 50 együttműködő színházi intézmény és filmszakmai társaság, az ország legjelentősebb színházai és filmes társaságai lettek az SZFI gyakorló helyszínei.
  • Az alapító a gyakorlati tárgyak oktatásához a szakmák élvonalából kért fel vezető művészeket és szakmai vezetőket, továbbá az elméleti oktatást – emelt középszinten is egyetemi tanárok végzik.
  • Ezért (is) helyezte együttműködések keretében az alapító az SZFI székhelyét eddig több budapesti egyetemre (Károli Gáspár Református Egyetem, Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Budapesti Corvinus Egyetem), miközben – első lépésben – 10+2 színházi és filmes SZFI képzés egyetemi akkreditációjáról állapodott meg a Pécsi Tudományegyetemmel és a Budapesti Corvinus Egyetemmel. (Az SZFI jelenleg a Congregatio Jesu (Angolkisasszonyok) katolikus szerzetesrend belvárosi épületegyüttesében működik, a Váci utca, Irányi utca, Molnár utca tömbben.)
  • Az SZFI a gyakorlati oktatásban a teljes alkotóművészeti munkafolyamatot modellezve, több szakma (osztály) tanulóinak és mestertanárainak együttműködésében önálló művészeti produkciók (filmalkotások, színházi előadások) hozott létre, a szakoktatást közvetlen, élményszerű kollektív alkotói tapasztalattal egészítve ki. Az eleinte kísérleti jelleggel elindított kollektív oktatási produkciók mind a mozgókép, mind az előadó-művészeti területen állandó oktatási programmá váltak, a vizsgaprodukciók hivatásos művészek és vezető szakemberek közreműködésével professzionális bemutatóként kerülnek közönség elé, melyekre támaszkodva az SZFI egy-egy saját belvárosi színházi és önálló kisfilm előállító műhelyt fejleszt.
  • Ez a komplex összefüggő jogi és szervezeti, gazdálkodási, szakmai és oktatási rendszer, összehangolt szakképzési programháló- és meghatározó szakemberekből álló személyi struktúra a Csányi János által létrehozott egységes know-how lényege;
  • mely alapján az SZFI, mint egységes mozgókép- és előadó-művészeti szakképzési cégcsoport országos beiskolázási hatókörrel és vonzerővel rendelkezik, és lehetőséget biztosít a Kárpát-medence szinte valamennyi mozgókép- és előadó-művészeti szakma iránt érdeklődő tanulójának/hallgatójának az egyes művészeti szakmák mesterfokon történő elsajátítására, a tanulók/hallgatók szakmai fejlődésére, valamint az oktatott művészeti szakmák ill. ágazatok hosszútávú közösségi fejlesztésére.

Csányi János
know-how tulajdonos