Kiskéry Beáta

okatató
Kiskéry Beáta
A rajzfilm készítést a Képző és Iparművészeti Szakközépiskola elvégzése után kezdtem Somogyi Győző : „ Gőz hajóval Pest-Budára” című egyedi filmjében.
Ez után a Pannónia Film stúdió kettes műtermében Rófusz Ferenc, majd
Ternovszky Béla mellett tanultam fázis és kulcs animációt készíteni, később mozdulatot tervezni a Pumukli címü sorozatban, és az első Macskafogóban.
A Pannóniás idők alatt két jó barátommal megalapítottuk a Harmadik Vonal Manufactory formációt. Saját zenékre készítetünk filmes etűdöket, amiket főleg amerikai egyetemeken mutattak be. Később a Varga stúdió és a Film kuratórium támogatásával egyedi filmeket hoztunk létre: „Bábu”, „Esik eső” címmel.
A Varga stúdióban sikerült együtt dolgozni két Oskar díjas rajzfilm rendezővel is, Bred Bird-el a Simson család magyar országon készült egyik epizódjában, és Murakami-val, aki egy filmjét készítette itt elő.
Később a Loonland animációs stúdióban tanultam meg beállítási rajzokat, képes forgatókönyveket, timeingot, animatikot készíteni, Kanadából, a Nilvána stúdióból jött szakemberek segítségével.
Itt rendeztem reklámfilmeket a Nessquick és a Yuppi termékeihez illetve Gryllus Wilmos „Maszkabál” gyűjtő című dalaihoz két epizódot a „Kezdődik a maszkabál” és a „Varázsló” epizódokat.
2005-ben elkészítettem a „Verbal catapult” című filmemet Maticska Zsolt segítségével az Animal Sound System formáció zenéjére, ami egy internetes Flash animációs versenyre készűlt, flash animációs technikával. A Magyar Televízió egyik kulturális műsorában mutatták be, illetve a Millenáris parkban tartott eredmény hirdetésen, ahol megnyerte a közönség díját.
Ezután főleg képes forgatókönyvek készítését vállaltam a Baestarts, és Sinemon stúdiókban svéd, angol, német, filmekben. Ezek között előfordult hagyományos, 3d-és, és Moho technikával készült film is.