Táncos I. (színházi táncos)

Táncos I. (színházi táncos)

Szakmai gyakrolat

Színház- és Filmművészeti Szakgimnázium és Technikum (SZFI SZGT)


Táncos I. (színházi táncos)

A Táncos I. (színházi táncos) szakmai képzést elvégzett táncos olyan egyetemes műveltséggel, magas fokú mozgáskultúrával, tánctechnikai tudással és előadói képességgel rendelkező szakember, aki igényesen valósít meg, ad elő színpadi szóló, vagy kartáncosi feladatokat. A színházi táncos tevékenységét a színpadi tánc területén fejti ki és gyakorolja, táncszínházi társulatoknál, valamint színházaknál végezheti művészeti tevékenységét. A táncos feladatát a munkaadó szakmai vezetőjének irányításával végzi, és/vagy vállalt feladatait a megbízó elvárásai szerint önálló tevékenység keretein belül látja el. A szakképesítéssel rendelkező képes: próbarendet értelmezni, fizikálisan és mentálisan felkészülni a gyakorlatokra, próbákra és előadásokra, gyakorlaton részt venni, próbán részt venni, új darabot betanulni, régi darabot felújítani, markírozni (lejáró próbán részt venni), színpadot bejárni, főpróbán részt venni, előadásban részt venni, vendégszereplésen, tájelőadáson, turnén részt venni, mindenütt és mindenkor ugyanolyan intenzitással táncolni.

Képzésinformációk

Megnevezése: Táncos I. (színházi táncos)
Képzés-azonosító szám: SZJ 5-0215-09;
Képzés típusa: SZFI SZGT Iskolarendszerű oktatás (nappali/esti) - ION/E

Jelentkezési feltétel: OKJ vagy SZJ "Táncos II." emeltszintű szakképesítés. Egészségügyi és pályaalkalmassági vizsgálat.
Végzettség: SZGT SZJ emeltszintű szakképesítés-ráépülés.

Képzési idő (félév): 2 félév
Létszámkeret: 5/15
Képesítések köre: 577 óra esti tagozat
Tandíj/Képzési díj 160 000 Ft / harmadév (teljes összeg 480 000 Ft)
Ráépülés: igen

Képzésprogram

Tantárgyak:
- Klasszikus balett
- Kortárs-, modern technikák alapjai I. - Kortárs- modern technikák
- Kreatív módszerek I. - Kreatív technikák - Előadóművészeti gyakorlat
- Emelés
- Néptánc
- Képességfejlesztés
- Színpadi tánc, I. - Színpadi mozgás gyakorlata - Történelmi társastánc - Színpadra állítás, színpadi mozgás, színpadi tánc gyakorlata - Színpadi tánc és akrobatika gyakorlata
- Repertoire I.-II. - Előadóművészeti gyakorlat - Színpadi gyakorlat
- Bevezetés a tánctörténetbe - Tánctörténet
- Kortárs-modern tánctechnikák módszertana
- Zeneismeret(ek)
- Anatómia (és prevenció)
- Anatómiai-élettani ismeretek
- Egészségtan
- Terhelésélettan
- Elsősegélynyújtás gyakorlat
- Szakmai idegen nyelv (szakmai angol nyelv)
- Egyéni/csoportos felkészülés
 
Jelentkezés