Tájékoztató a 2020. ősztől induló új szakképzési rendszerről az SZFI-ben

Tájékoztató a 2020. ősztől induló új szakképzési rendszerről az SZFI-ben

 TÁJÉKOZTATÓ A 2020. ŐSZTŐL INDULÓ ÚJ SZAKKÉPZÉSI RENDSZERRŐL AZ SZFI-BEN

2020. január 1-én lépett hatályba a 2019. évi LXXX. sz. törvény a szakképzésről, mely alapvetően alakítja át a magyar szakképzés rendszerét.

A 2020. szeptember 1-én kezdődő tanévben a szakképzésbe belépő tanulók már az új jogi szabályozás alapján kezdik meg tanulmányaikat. A 2020-21-es tanévtől felmenő rendszerben átalakul a szakképzés intézményi szerkezete.

A  Szakmajegyzékben (SZJ, amely az OKJ helyett jött létre) szereplő szakképesítéseket, az úgynevezett alapszakmákat kizárólag iskolai rendszerben lehet majd tanulni szakképző iskolákban vagy technikumokban.

Az új szakmastruktúra szerint 174 alapszakma, lletve kezdetben mintegy 350 munkaerőpiaci képzés lesz. Az alapszakmákat csak a szakképző intézményekben fogják tanítani, míg a munkaerőpiaci, azaz a szakmai képzések a piaci alapon működő képző központoknál is elérhetők lesznek, így a képzők ezeket szabadon bővíthetik. Az SZFI 2020 ősztől mindkét oktatási rendszerben jelen lesz (sőt, harmadikként tovább fejlesztjük egyetemi szakirányú képzéseinket is). A munkaerőpiaci felnőttképzésben elválik az oktatás és a vizsgáztatás, tanúsítványt állítanak ki. A szakképesítést igazoló bizonyítványhoz akkreditált vizsgaközpontban kell vizsgázni. A régi OKJ szerinti szakképesítések tartalmilag beépülnek egy-egy alapszakmába, illetve új szakmákhoz kapcsolódnak, vagy szakmairányként jelennek meg. A fontos területek nem vesznek el, csak más hangsúlyt kapnak.

A szakképzés rugalmas átalakítása egyet jelent a képzési idő lerövidítésével, az előzetes tudás beszámításával, az e-learning oktatási anyagok kidolgozásával és a projektszerű vizsgáztatással. A jövőben a felnőtteknek nyújtott szakképzésben nem lesznek közismereti tárgyak, az előző, igazolt végzettséget, de adott esetben - egy felmérést követően - még a külföldön szerzett tudást is beszámítják, a tételek tanulása helyett pedig a projekt-szemléletre, a tanuló által elkészített feladat bemutatására lehet helyezni a hangsúlyt. A felnőttek az elméleti ismereteket a konzultációk mellett e-learning formájában, digitális tananyagokon keresztül is elsajátíthatják, így nem kell mindennap bejárniuk. A gyakorlati részt pedig a saját intézményüknél/vállalatuknál is teljesíthetik. Így akár a teljes óraszám 50%-a alatt megszerezhetik a bizonyítványt. Egy kétéves képzés például esti tagozaton 12-18 hónap alatt elvégezhető lesz.

A szakképző intézmények új típusai és jellemzői

A szakképző intézmények egyik fő típusa: az érettségire és szakmai vizsgára felkészítő technikum. A Színház- és Filmművészeti Szakgimnázium 2020.09.01-től Színház- és Filmművészeti Szakgimnázium és Technikum-ként fog működni, érettségire épülő szakképzésekkel.

A technikum a minőségi szakmai oktatás helyszíne kíván lenni. Az SZFI-ben érettségi után a szakgimnáziumi és a technikumi képzés utolsó 2 évére lehet jelentkezni. A technikusképzés egyesíti a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit. Az itt végzettek szakirányú továbbtanulás esetén előnyt élveznek majd a felsőoktatási felvételiknél. A megszerezhető technikusi szakképzettség középvezetői szintű ismereteket biztosít. A technikus vizsga emelt szintű érettséginek számít. A technikumi képzésben is lesz szakmai gyakorlati képzés, amit lehetőleg vállalkozásoknál, duális képzésben kell teljesíteni. A technikum elvégzése után a diákok technikusi oklevelet kapnak, és még a nyelvvizsga megszerzésére is lehetőség van. A technikumban végzettek jelentős előnyt élvezhetnek majd a felsőoktatási felvételinél a szakirányú továbbtanulásnál. Az SZFI-ben a technikumi képzések 2021-től indulnak.

A szakmai gyakorlati képzés a technkumban elsősorban duális képzőhelyeken

A szakmai gyakorlati képzés duális képzőhelyeken lesz szakképzési munkaszerződéssel, amelyre a munka törvénykönyvét kell alkalmazni bizonyos eltérésekkel. A duális képzésbe szintén felmenő rendszerben lehet belépni. A gyakorlati képzésre alkalmas gyakorlati képzőhelyeket továbbra is a területi gazdasági kamarák tartják nyilván és ellenőrzik a képzés minőségét.

A duális képzés során az üzemekben szakképzési munkaszerződéssel dolgozó tanulók munkabérre jogosultak. Az eddigi Együttműködési megállapodás alapján folyó gyakorlati képzés megszűnik.

A szakmatanulást pénzbeli juttatások segíthetik

Az állam két alapszakmát és egy rövidebb ciklusú szakmai képzést 25 éves kor alatt ingyenesen biztosít. A jövőben a felnőttek számára iskolai rendszeren kívüli tanfolyami képzések is rugalmasabb rendszerben valósulnak majd meg.

Az új technikumi szakképzést ösztöndíjakkal támogatják. Szeptembertől felmenő rendszerben tanulmányi ösztöndíjat kapnak a technikumok 25 év alatti diákjai. Külön ösztöndíj-lehetőség van a hátrányos helyzetű tanulóknak. Új elem a törvényben, hogy egyszeri pályakezdési juttatásra jogosultak azok, akik befejezik a képzést és szakmát szereznek.

A technikumban tanulók megfelelő tanulmányi eredmény esetén az alábbi pénzbeli juttatásokat kaphatják, de egyszerre csak egyféle juttatásra jogosultak:

·       a 25 év alattiak az iskolai tanulmányok és esetleges iskolai tanműhelyi gyakorlat idején ösztöndíjat, amelynek mértéke a tanulmányi eredménytől függ,

·       a duális képzésben pedig szakképzési munkaszerződés keretében a gyakorlati képzést végző vállalat, vállalkozás munkabért és további egyéb juttatásokat biztosít számukra,

·       a végzősök tanulmányaik sikeres befejezése esetén, ha befejezik a képzést és szakmát szereznek, egyszeri pályakezdési juttatást is kaphatnak.

Változik az oktatók jogállása

A törvény szerint a szakképző intézmény alkalmazottja az eddigi közalkalmazotti státusz helyett munkaviszonyban vagy megbízási jogviszonyban állhat, a szakképzésben a tanárok a törvény alapján oktatóknak minősülnek, foglalkoztatásuk a munka törvénykönyvének hatálya alá kerül.

A szakképző intézményekben oktatók bérét jelentősen emelik július 1-jétől. Az állami költségvetés által biztosított plusz forrás átlagosan 30 százalékos emelést tesz lehetővé, ennek pontos mértékéről egyéni teljesítmény alapján születik majd döntés.

A változások bevezetése

·       A változásokat a 2020/2021-es tanévtől felmenő rendszerben vezetik be.

·       Az új szakképzési törvény 2020. január 1-től hatályos, a szakképzési hozzájárulással kapcsolatos rendelkezései azonban csak 2021. január 1-től.

·       Tehát a jelenleg Tanulószerződéssel vagy Együttműködési megállapodással rendelkező tanulók tanulószerződései vagy együttműködési megállapodásai kifutó jelleggel érvényesek, rájuk az előző törvény szabályozásai vonatkoznak, ahogy az ezzel kapcsolatos juttatások és elszámolási szabályok is 2021. január 1-ig.

·       A felnőttképzést folytató intézményeknél és vállalkozásoknál a régi OKJ szerint indított képzésekre azonban lehet még jelentkezni 2020. december 31-ig, ezeket a szakmai vizsgákat legkésőbb 2022. december 31-ig be kell fejezni.

2020. január 1-étől induló új iskolarendszerű szakképzések (többek között)

-       Közművelődési munkatárs 2 éves

-       Színész II. (színházi és filmszínész) 2 éves

-       Színész I. (színházi- és filmszínész) 3 éves

-       Klasszikus zenész II. (magánénekes) 2 éves

-       Klasszikus zenész I. (magánénekes) 3 éves

-       Táncos II. (kortárs-, modern táncos) 2 éves

-       Táncos II. (színházi táncos) 2 éves

-       Táncos I. (kortárs-, modern táncos) 3 éves

-       Táncos I. (színházi táncos) 3 éves

-       Színház- és rendezvénytechnikus (színpadtechnikus) 2 éves (2021-től)

-       Színház- és rendezvénytechnikus (színpadi hangtechnikus) 2 éves (2021-től)

-       Színház- és rendezvénytechnikus (színpadi világítástechnikus) 2 éves (2021-től)

-       Színház- és rendezvénytechnikus (színpadi vizuáltechnikus) 2 éves (2021-től)

-       Hangtechnikus 2 éves (2021-től)

-       Divat-, jelmez- és díszlettervező 2 éves (2021-től)

-       Képző- és iparművészeti munkatárs (divatstílus- és jelmeztervező) 2 éves

-       Fotográfus (művészeti fotográfus) 2 éves (2021-től)

-       Képző- és iparművészeti munkatárs (művészeti és médiafotográfus) 2 éves

-       Mozgókép- és animációkészítő 2 éves (2021-től)

-       Képző- és iparművészeti munkatárs (mozgókép és animációtervező) 2 éves

A fenti képzések 25 éves kor alatt térítésmentesen választhatók. A további információkat a honlapon folyamatosan közzétesszük.

A megújuló szakképzésről információk:  https://ikk.hu/

SZFI igazgatóság