oktató

Féjja Sándor

Féjja Sándor filmkutató, pszichológus Budapesten született (1940. dec. 6.), a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban érettségizett (1959). Filmlaboránsi és fényképészi szakmunkás-bizonyítványt szerzett. Egyetemi tanulmányait az ELTE BTK klinikai pszichológus szakán, Mérei Ferenc tanítványaként végezte (1969), s közben művészettörténeti, esztétikai és filmmel kapcsolatos szaktárgyakkal foglalkozott; a Színház- és Filmművészeti Főiskolán egyetemes filmtörténetet és filmesztétikát tanult. Diplomamunkája: Patopszichológiai megnyilvánulások a filmművészetben. Éveken át tevékenykedett a hazai amatőrfotós és -filmes mozgalomban (előadások, cikkek írása, lapszerkesztés, zsűrizések). Fotográfiával foglalkozó szakcikkei 1966 óta jelentek/jelennek meg: FOTO, Fotografie, Fotóművészet, Szellemkép, Fotómozaik, Digitális Fotó Magazin. 1970-ben vette fel tagjai sorába a Magyar Fotóművészek Szövetsége, ahol több éven át vezette az Ösztöndíj Bizottságot. 

Pályáját a MAFILM-nél kezdte, volt világosító, laboráns, segédoperatőr, állófotós. A filmgyár laboratóriumából a Híradó- és Dokumentumfilm Stúdióhoz került filmraktárosnak, majd a IV. sz. játékfilmstúdióhoz dramaturgnak. 1972 és 1976 között a filmgyár vállalati pszichológusaként gyakorlati feladatokat végzett. Filmpszichológiai kutatásokkal - közönség- és filmhatás tárgykörében - a Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum megbízásából kezdett el foglalkozni (1968-tól), melynek tudományos kutatója lett. Tagja volt itt a filmszociológiai kutatócsoportnak (1976-tól), ezzel egyidejűleg a Fővárosi Moziüzemi Vállalat (majd Budapest Film) elméleti és módszertani osztályát vezette, kiadványát (Az EMO Közleményei) szerkesztette, melyben rendszeresen publikált. Több tévéműsorban szerepel(t). Számos tanulmánya az animációs film egyetemes és magyar történetével s esztétikájával foglalkozik. Nyomdai előkészítésre vár A kiskakas kutyakötelessége. Macskássy Gyula világa c. tanulmánya (In: Macskássy Gyula munkássága és a magyar reklámfilm és filmanimáció 1971-ig, 2009). 

Írásai több lapban olvashatók: Filmvilág, Jelentkezünk, Pergő Képek, Szakszervezeti Szemle, Filmkultúra, Kinetechnische Mitteilungen, Filmkultúra Online, Muszter, Filmtudományi Szemle, Művészet, valamint Kritika, Magyar Pedagógia, Magyartanítás, Népművelés, Budapesti Népművelő, MAFILM Híradó, Pannónia Film Híradó, Hungarofilm Bulletin stb. 
A filmpszichológia c. tantárgy óraadója volt a Színház- és Filmművészeti Főiskolán s az Eszterházy Tanárképző Főiskolán, egyetemes animációtörténeti kurzusokat jegyez a Magyar Iparművészeti Főiskolán (most Moholy-Nagy László Egyetem). Filmklubi foglalkozásokat tart. Filmterápiás csoportfoglalkozásokat vezetett büntetésvégrehajtó intézetekben. A Teleschola tévéiskolán a filmtörténet és mozgóképelemzés tanára volt. Jelenleg e tantárgyat több helyen tanítja: Hálózat Médiaiskola, Polifilm, Zsámba Pénzügyi és Számviteli Bt., Szent István Egyetem; mozgóképbefogadás-pszichológiai előadásokat tart és konfliktuskezelő tréningeket vezet a Moziinfo Informatikai és Oktatási Kft.-nél, valamint a Magyar Operatőrök Társaságánál (H. S. C.).

Tagja a Magyar Pszichológiai Társaságnak, az Optikai, Akusztikai, Film- és Színháztechnikai Tudományos Egyesületnek s a Filmművészek és Filmalkalmazottak Szakszervezetének. Elnöke a (magán) Pannon Animáció Alapítványnak, kurátora a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Mozgókép Szakmai Kollégiumának. 2000-től számlaképes egyéni vállalkozó (oktat, publikál, film- és fotótárgyú szaklektori munkát végez).

Tanulmányai között jegyzi: A „Fényes szelek" attitűd és identifikációs vizsgálata (1971), Kegyetlenség, erőszak, félelem. A Jancsó-filmek lélektanához (1972), Pszichikus folyamatok az animációs film befogadásakor (In: Tanulmányok a magyar animációs filmről, 1975), Személyközi kudarcok - álarcban. Ingmar Bergman pszichológiai modellje (1979), Psychological processes involved in watching animated film (In: Studies in Hungarian Animation I-II., 1980), A magyar szociálpszichológiai rövidfilm története és fejlődése (In: A népszerű-tudományos film, 1981), A tizenévesek filmbefogadói magatartásáról (1982), Fotóművészet és fotókultúra (In: Művészeti ismeretek, 1985), Mi fán terem a néző animációképe? (In: HÁTTÉR a gyerekkultúrához, 1988), O voszprijátyii i vozgyejsztviji kinoisszkusztva (In: Metodologija i metodika szociologicseszko iszledovanyija kinoauditorii, Moszkva, 1987), N. N.-ek közt Indiában (2009). Egyik szerzője a kétkötetes Magyar Filmlexikonnak (Magyar Nemzeti Filmarchívum, 2005), társszerzője A magyar filmes szakirodalom repertóriumának (Magyar Nemzeti Filmarchívum, 2009. Kézirat).

Önálló művei sorában szerepel továbbá: A filmnyelv ABC-je (1970), Filmdramaturgia (1971), Film és közönség (1975), Fotóművészet és pszichológia (1975), Pécsi József (1976), Walt Disney (1978), Egy filmvígjáték hatásvizsgálatának tapasztalatai (1978), A Ludas Matyi c. animációs és élőszereplős film konfrontációs hatásvizsgálata (1979), Illés György (1979), Bevezetés a filmszociológiába I-II. (1976, 1979), 15 filmlecke (1982), Az amatőrfilmről (1982), Gyermekfilmklub (1984), Aktalbum (1984), A filmbeli személyiség - Filmpszichológia például így (1989), Holnap nyolcéves leszek. Az egész estés filmanimációról (1994).

Egyéb vonatkozó források:

MTI Ki kicsoda 2006 
(Bp., 2005, 496. o.),

Who is Who Magyarországon 
(Hübners Who is Who, Svájc, 2005, 517. o.),

Magyar Filmlexikon 
(Bp., 2005, 253. o.).

Új egyetemi képzések 2017 szeptembertől az SZFI-n!

Az SZFI a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karával együttműködésben 2017. szeptembertől 10 diplomát adó szakirányú továbbképzést indít az előadó-művészeti és mozgókép szakterületeken. Jelentkezni 2017 augusztus 31-ig lehet (videó).

Látogasson el új székhelyünkre a Krisztina körúton

Intézményünk 2017. július 1-től új székhelyre költözik. Szeretettel várjuk Önöket új épületünkben (1013 Budapest, Krisztina krt. 59/B.), mely érettségi utáni iskolarendszerű duális képzéseink elméleti óráinak, az előadó-művészeti képzéseink elméleti és gyakorlati óráinak, valamint a PTE MK-val közös egyetemi szakirányú továbbképzéseink egyes gyakorlati óráinak ad helyet a 2017/2018-as tanévtől.

Bővebben

Te mi leszel ha nagy leszel?

Hangmester vizsga

Iskolánk végzős Hangmesterei eredményes záróvizsgát tettek májusban a neves szakmai bizottság előtt. Gratulálunk Timár Domonkos tanár úr áldozatos munkájához és az eredményes vizsgához. Sikerekben gazdag pályát kívánunk Brutóczki Andrásnak, Kiefer Tibornak, Varga Mátyásnak és Váradi Dávidnak!

Bővebben

Magánénekes vizsga

Iskolánk végzős Magánénekesei májusban eredményes záróvizsgát tettek a neves szakmai bizottság előtt. Gratulálunk az eredményes záróvizsgához, és sikerekben gazdag pályát kívánunk Sárog Noéminek és Márfi Józsefnek!

Bővebben

Szcenikus vizsga

Iskolánk végzős Szcenikusai eredményes záróvizsgát tettek pénteken a neves szakmai bizottság előtt. Szűcs Gábor és Marnitz Márton színjeles vizsgája miatt "Fehér Holló- díjban" is részesült. Gratulálunk Ridinger János tanár úr áldozatos munkájához és az eredményes vizsgához. Sikerekben gazdag pályát kívánunk Andrási Barbarának, György Ádámnak, Jancsó Gusztávnak, Marnitz Mártonnak és Szűcs Gábornak!

Bővebben

Tanulj a Színház és Film Intézet-ben!

Érdekel a színház, film és média világa? Szívesen dolgoznál ezen a területen? Tanulj a legjobbaktól és kerülj be a szakma vérkeringésébe! Közel 100 képzés a Színház és Film Intézetben!

Operaünnep az SZFI közreműködésével

A Magyar Állami Operaház Britten 100. születésnapja alkalmából megtartott díszelőadása Csányi János igazgató úr rendezésében került színpadra november 22-én. A produkcióban számos közreműködő vett részt a Színház és Film Intézet padsorai közül. A Színész I. osztály mellett a Kellékes szak tanulóinak is elismerést hozott a bemutató, mely a pozitív fogadtatás következtében repertoáron lesz a következő évadban. Fotó: Blaskovits Eszter

Bővebben

Érdekel, milyen volt a Színész II. vizsga? Nézd meg képes beszámolónkat!

Az SZFI Színész II.-es hallgatóinak musical válogatásból és Feydeau Zsákbamacska című darabjából álló vizsgaelőadása július 26-án volt látható a Vörösmarty Színházban. (Fotó: Blaskovits Eszter)

Bővebben

Mozgókép- és animációs vizsgafilm

Szívből gratulálunk Kozma Ildikó tanárnőnek és Kirschner Balázs végzős diákunknak, aki Dinóbánat c. vizsgafilmjéért a júniusi OKJ záróvizsgán "Fehér Holló"-díjat kapott. Eredményes pályát kívánunk a továbbiakban Balázsnak!

Bővebben

Új képzések a TV2 Akadémiával közösen

Térábrázolás, rajztechnikák, animáció

TV stage manager, színházi ügyelő

Segédoperatőr

Díszlet- és jelmeztervező asszisztens

Felvételvezető

Filmtechnika

Terepen a stáb

A fordulatos történet forgatókönyvét Bereményi Géza forgatókönyv-és drámaíró csoportja készítette. Majd hosszú hónapok szakmai előkészítését követően az intézet tanárainak és diákjainak együttműködésével 9 napon át tartott a forgatás Budapesten és Sződligeten, ahol a tanulók komplex formában, élményszerűen sajátíthatták el a filmes szakma háttériparának magas szintű művelését.

Forog a forgatókönyv

A forgatáson az intézet több osztálya dolgozott közösen

Köszönet

A Színház és Film Intézet ezúton fejezi ki köszönetét a Szívdobogás c. kisjátékfilm forgatásában közreműködő képzésvezetőknek, tanároknak, színészeknek, diákoknak, és mindazoknak a szervezeteknek, akik támogatást nyújtottak a forgatás létrejöttében.

Bővebben

Partnerek

Y Media Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar
Új Budapest Filmstúdió 4 Studio Magyar Producerek Szövetsége je suis belle
Multifilm Megafilm Pelyhe Kft. MFE-HSA Sinarts
Use unused Magyar Állami Operaház Hungari Mozisokszöv Sparks Kecskemétfilm Korda Studios Tranzorg Ciróka bábszínház TV2 AKADÉMIA Madách Színház Budapesti Operettszínház Művészetek Palotája Szegedi Szabadtéri Játékok Szegedi Nemzeti Színház Magyar Színháztechnikai Szövetség Karinthy Színház Budapesti Corvinus Egyetem Vígszínház

Web: City Media Group Kft.