tanár, képzésvezető 2009/2010., 2010/2011.

Hutlassa Tamás

Gyártásvezetés

A középiskola elvégzése után a Magyar Televíziónál kezdett el dolgozni felvételvezetőként, majd gyártásvezetőként. A nagysikerű Linda, valamint a Privát kopó című tévésorozat mellett többek között olyan munkákban vett részt, mint Esztergályos Károly Hajnali párbeszéd vagy Makk Károly A bolond lány című filmje, illetve Zsurzs Éva Különös házasság című sorozata. Elvégezte a Színház- és Filmművészeti Egyetem gyártásvezetői szakát, majd a Hunnia Filmstúdió főgyártásvezetője lett. Hamarosan saját produkciós céget alapított hazai és külföldi játékfilmek gyártására, melyek közül a legemlékezetesebb A miniszter félrelép, mely 1997-es bemutatója óta is a legsikeresebb magyar közönségfilmnek számít.

Ebben az időszakban egyre több felkérést kapott reklámfilmek gyártására, és ekkor találkozott Antal Nimród rendezővel is, akinek első reklámfilmes munkáját ő biztosította. Produceri tevékenysége kibővült, csatlakozott a Café csoport elődjéhez, a Land Walking reklámügynökséghez, ahol produkciós/kreatív igazgatóként stratégiák, kampányok kidolgozásának felelőse lett. Antal Nimród 2000-ben kereste meg a Kontroll filmötletével, és ő azonnal elvállalta a film produceri feladatait. Hutlassa Tamás 2003 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem gyártásszervező szakán osztályt vezet.

 

Filmográfia:

Részlet / TV film (2009)
A Repülés története / rövidfilm (2009)
Kontroll / játékfilm (2003)
Amerikai rapszódia / amerikai játékfilm (2001)
A miniszter félrelép / játékfilm (1997)
Sztracsatella / játékfilm (1996)
Rotschild hegedűje / francia játékfilm (1996)
Privát kopó / tévésorozat I-VI. rész (1993)
A tékozló apa / izraeli-amerikai-magyar koprodukciós film (1992)
Vörös vurstli / játékfilm (1991)
A sötétség lánya / amerikai játékfilm (1990)
Linda / tévésorozat I-XII. rész (1984)

 

'A repülés története' rövidfilm díjai:

Chicago Nemzetközi Filmfesztivál, 2009
Gold Hugo rövidfilmes fődíj

Sarajevo Nemzetközi Filmfesztivál, 2009
a zsűri különdíja

Vila do CondeNEmzetközi rövidfilmfesztivál, 2009
nemzetközi verseny fődíja

  

A 'KONTROLL' játékfilm díjai:

Arany Csirke, 2005
A legjobb film Közönségdíja

Cottbus Nemzetközi Filmfesztivál, 2004
Közönségdíj

MOLODIST Nemzetközi Filmfesztivál, 2004
Legjobb játékfilm Díj

40th Cchicago Nemzetközi Filmfesztivál, 2004
Gold Hugo Játékfilmes Fôdíj

Warsaw International Film Festival, October 2004
Közönségdíj

11. Palicsi Nemzetközi Filmfesztivál, 2004
Arany Torony fődíj

15. Kinotavr – Szocsi Nemzetközi Filmfesztivál, 2004
A Zsűri Különdíja

57. Cannes-i Filmfesztivál - Un Certain Regard, 2004
Le Prix de la Jeunesse (Ifjúsági Díj)

35. Magyar Filmszemle, 2004
- A Külföldi Kritikusok Gene Moskowitz-díja
- Az ORTT Különdíja a 2003-as év legsikeresebb filmjének
- A Mozisok Országos Szövetségének Különdíja a 2003-as év legsikeresebb filmjének 

Új egyetemi képzések 2017 szeptembertől az SZFI-n!

Az SZFI a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karával együttműködésben 2017. szeptembertől 10 diplomát adó szakirányú továbbképzést indít az előadó-művészeti és mozgókép szakterületeken. Jelentkezni 2017 augusztus 31-ig lehet (videó).

Látogasson el új székhelyünkre a Krisztina körúton

Intézményünk 2017. július 1-től új székhelyre költözik. Szeretettel várjuk Önöket új épületünkben (1013 Budapest, Krisztina krt. 59/B.), mely érettségi utáni iskolarendszerű duális képzéseink elméleti óráinak, az előadó-művészeti képzéseink elméleti és gyakorlati óráinak, valamint a PTE MK-val közös egyetemi szakirányú továbbképzéseink egyes gyakorlati óráinak ad helyet a 2017/2018-as tanévtől.

Bővebben

Te mi leszel ha nagy leszel?

Hangmester vizsga

Iskolánk végzős Hangmesterei eredményes záróvizsgát tettek májusban a neves szakmai bizottság előtt. Gratulálunk Timár Domonkos tanár úr áldozatos munkájához és az eredményes vizsgához. Sikerekben gazdag pályát kívánunk Brutóczki Andrásnak, Kiefer Tibornak, Varga Mátyásnak és Váradi Dávidnak!

Bővebben

Magánénekes vizsga

Iskolánk végzős Magánénekesei májusban eredményes záróvizsgát tettek a neves szakmai bizottság előtt. Gratulálunk az eredményes záróvizsgához, és sikerekben gazdag pályát kívánunk Sárog Noéminek és Márfi Józsefnek!

Bővebben

Szcenikus vizsga

Iskolánk végzős Szcenikusai eredményes záróvizsgát tettek pénteken a neves szakmai bizottság előtt. Szűcs Gábor és Marnitz Márton színjeles vizsgája miatt "Fehér Holló- díjban" is részesült. Gratulálunk Ridinger János tanár úr áldozatos munkájához és az eredményes vizsgához. Sikerekben gazdag pályát kívánunk Andrási Barbarának, György Ádámnak, Jancsó Gusztávnak, Marnitz Mártonnak és Szűcs Gábornak!

Bővebben

Tanulj a Színház és Film Intézet-ben!

Érdekel a színház, film és média világa? Szívesen dolgoznál ezen a területen? Tanulj a legjobbaktól és kerülj be a szakma vérkeringésébe! Közel 100 képzés a Színház és Film Intézetben!

Operaünnep az SZFI közreműködésével

A Magyar Állami Operaház Britten 100. születésnapja alkalmából megtartott díszelőadása Csányi János igazgató úr rendezésében került színpadra november 22-én. A produkcióban számos közreműködő vett részt a Színház és Film Intézet padsorai közül. A Színész I. osztály mellett a Kellékes szak tanulóinak is elismerést hozott a bemutató, mely a pozitív fogadtatás következtében repertoáron lesz a következő évadban. Fotó: Blaskovits Eszter

Bővebben

Érdekel, milyen volt a Színész II. vizsga? Nézd meg képes beszámolónkat!

Az SZFI Színész II.-es hallgatóinak musical válogatásból és Feydeau Zsákbamacska című darabjából álló vizsgaelőadása július 26-án volt látható a Vörösmarty Színházban. (Fotó: Blaskovits Eszter)

Bővebben

Mozgókép- és animációs vizsgafilm

Szívből gratulálunk Kozma Ildikó tanárnőnek és Kirschner Balázs végzős diákunknak, aki Dinóbánat c. vizsgafilmjéért a júniusi OKJ záróvizsgán "Fehér Holló"-díjat kapott. Eredményes pályát kívánunk a továbbiakban Balázsnak!

Bővebben

Új képzések a TV2 Akadémiával közösen

Térábrázolás, rajztechnikák, animáció

TV stage manager, színházi ügyelő

Segédoperatőr

Díszlet- és jelmeztervező asszisztens

Felvételvezető

Filmtechnika

Terepen a stáb

A fordulatos történet forgatókönyvét Bereményi Géza forgatókönyv-és drámaíró csoportja készítette. Majd hosszú hónapok szakmai előkészítését követően az intézet tanárainak és diákjainak együttműködésével 9 napon át tartott a forgatás Budapesten és Sződligeten, ahol a tanulók komplex formában, élményszerűen sajátíthatták el a filmes szakma háttériparának magas szintű művelését.

Forog a forgatókönyv

A forgatáson az intézet több osztálya dolgozott közösen

Köszönet

A Színház és Film Intézet ezúton fejezi ki köszönetét a Szívdobogás c. kisjátékfilm forgatásában közreműködő képzésvezetőknek, tanároknak, színészeknek, diákoknak, és mindazoknak a szervezeteknek, akik támogatást nyújtottak a forgatás létrejöttében.

Bővebben

Partnerek

Y Media Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar
Új Budapest Filmstúdió 4 Studio Magyar Producerek Szövetsége je suis belle
Multifilm Megafilm Pelyhe Kft. MFE-HSA Sinarts
Use unused Magyar Állami Operaház Hungari Mozisokszöv Sparks Kecskemétfilm Korda Studios Tranzorg Ciróka bábszínház TV2 AKADÉMIA Madách Színház Budapesti Operettszínház Művészetek Palotája Szegedi Szabadtéri Játékok Szegedi Nemzeti Színház Magyar Színháztechnikai Szövetség Karinthy Színház Budapesti Corvinus Egyetem Vígszínház

Web: City Media Group Kft.