tanár

Szegi Amondó

Betűrajz

Munkás ember. Keze nyomán megszelidülnek a makrancos eszközök. Munkásnak tanult, interdiszciplináris művész lett: festő, betűtervező, tipográfus, web-dizájner, performer. A munka iránti alázat az ars poeticája, Kassák nyomán.

P22[T-26]Psy/OpsFontShop International, mind jónevű betűöntő műhely. Végre magyar tervezők munkáit is kínálják. A MyFonts internetes font-portál keresőjébe elég a "Szegi" karaktersorozatot beütni és számos eredményt kapunk, rövid életrajzzal. Ez bizonyára a világhír kezdete. A betűtervezés hozta meg Amondó számára az ismertséget. Korábban nagyon kevesen foglalkoztak ezzel Magyarországon, és ez ma sincs másképp. Nem véletlen, a kreatív ötletet működőképes, olvasható betűvé alakítani bizony időigényes folyamat, és kérdéses a ráfordítás megtérülése is. Pontosabban szólva egészen biztos, hogy betűtervezésből nem lehet megélni. Ez még a legnagyobbaknak sem sikerült. A piac még nem kezeli érdeme szerint a betűmetszőket.
Szegi Amondó a mediterrán délvidék alkotó levegőjében nőtt fel, életének nagy részét Szentesen és Szegeden töltötte. Több mint egy éve a fővárosban él. Villanyszerelőnek tanult Szentesen, miközben a helyi gimnázium drámai tagozatának tanulóival barátkozott. Utat keresett az Inconnu csoporthoz és a demokratikus ellenzék köreiben találta magát. Készített és ragasztott tiltott plakátokat, így aztán a rendőrséggel is akadt dolga. Amikor tmk villanyszerelőként kereste a kenyerét, olaszul tanult a kazánházban. Szegedi ipari korszakában az Egyetemi Színpad köreiben volt otthonos, a bölcsészek társaságát kereste.
Szegeden dolgozott szerkesztőségben, grafikai stúdiókban, önálló műhelye is volt. Jelenleg grafikai stúdiót vezet, tipográfiát tanul. Nyughatatlanul keresi azt a csapatot, ahol egymás munkájának kölcsönös megbecsülése, egymás segítése a legfontosabb, és ahol mindenki folyamatosan gazdagíthatja kifejezéseinek tárházát.

– Melyik művészeti ágat érzi magához a legközelebb?

– Kétségkívül a betűimmel lettem ismert, az internetnek köszönhetően szerte a világon. Sokat köszönhetek Kóthay Gábor barátomnak, aki bevezetett ebbe a különös világba. Azonban sokkal több szépség és kihívás vesz körül minket. Most éppen betűt tervezek, ez a legfontosabb, de lehet, hogy holnap másképp akarom kifejezni magam. Nincs egyetlen kedvenc gyermek. Mindegyik az. Ki se bírnám, ha csak betűkkel kéne foglalkozni.

– Hogyan került kapcsolatba a betűkkel?

– Először úgy, mint mindenki, a szép könyvek kapcsán. Aztán a Délmagyarország szerkesztőségében már magam válogathattam a különböző betűtípusok között. Később betűket kezdtünk rajzolni barátaimmal, manipuláltunk, alakítgattunk meglevőket, ecsetbetűt készítettem. 2000-ben Gáborral létrehoztuk a FONTanát, amit kísérleti műhelynek szántunk, és az első magyar digitális "betűöntöde" lett belőle.

– Hogyan jöttek a külföldi kapcsolatok?

– Gábor volt a kezdeményező, ő vette fel először a kapcsolatot a [T-26]-tal. Küldött nekik betűt, elfogadták. Felbátorodtam, én is küldtem, az enyémet is elfogadták. ők jelenleg 5 fontomat is kínálják, de más neves műhelyek kínálati listáján is szerepelek. Imponál ez az új kommunikációs technika. A világ legtávolabbi pontjával is perceken belül kapcsolatot lehet találni. A fontok kapcsán pedig újabb és újabb barátokat.

– A betűtervezés melyik ágát gyakorolja?

– Nincsen előre eldöntve semmi. Nagy siker a Telegdi, ami a hagyományok felélesztésén alapszik, úgynevezett revival, Telegdi Miklós 16. századi nyomtatványai nyomán. Digitalizáltam számos Kozma Lajos körzetet is. De az önálló, eredeti terveim megvalósítása ugyanolyan fontos számomra. A kísérletezés, a kifejezési módok változatossága a legfontosabb. Mostanában gyakran álmodom egy szép groteszk betűről. Ilyet még nem csináltam...

(Kravjánszki Róbert
Digitart, 2003/2)

Új egyetemi képzések 2017 szeptembertől az SZFI-n!

Az SZFI a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karával együttműködésben 2017. szeptembertől 10 diplomát adó szakirányú továbbképzést indít az előadó-művészeti és mozgókép szakterületeken. Jelentkezni 2017 augusztus 31-ig lehet (videó).

Látogasson el új székhelyünkre a Krisztina körúton

Intézményünk 2017. július 1-től új székhelyre költözik. Szeretettel várjuk Önöket új épületünkben (1013 Budapest, Krisztina krt. 59/B.), mely érettségi utáni iskolarendszerű duális képzéseink elméleti óráinak, az előadó-művészeti képzéseink elméleti és gyakorlati óráinak, valamint a PTE MK-val közös egyetemi szakirányú továbbképzéseink egyes gyakorlati óráinak ad helyet a 2017/2018-as tanévtől.

Bővebben

Te mi leszel ha nagy leszel?

Hangmester vizsga

Iskolánk végzős Hangmesterei eredményes záróvizsgát tettek májusban a neves szakmai bizottság előtt. Gratulálunk Timár Domonkos tanár úr áldozatos munkájához és az eredményes vizsgához. Sikerekben gazdag pályát kívánunk Brutóczki Andrásnak, Kiefer Tibornak, Varga Mátyásnak és Váradi Dávidnak!

Bővebben

Magánénekes vizsga

Iskolánk végzős Magánénekesei májusban eredményes záróvizsgát tettek a neves szakmai bizottság előtt. Gratulálunk az eredményes záróvizsgához, és sikerekben gazdag pályát kívánunk Sárog Noéminek és Márfi Józsefnek!

Bővebben

Szcenikus vizsga

Iskolánk végzős Szcenikusai eredményes záróvizsgát tettek pénteken a neves szakmai bizottság előtt. Szűcs Gábor és Marnitz Márton színjeles vizsgája miatt "Fehér Holló- díjban" is részesült. Gratulálunk Ridinger János tanár úr áldozatos munkájához és az eredményes vizsgához. Sikerekben gazdag pályát kívánunk Andrási Barbarának, György Ádámnak, Jancsó Gusztávnak, Marnitz Mártonnak és Szűcs Gábornak!

Bővebben

Tanulj a Színház és Film Intézet-ben!

Érdekel a színház, film és média világa? Szívesen dolgoznál ezen a területen? Tanulj a legjobbaktól és kerülj be a szakma vérkeringésébe! Közel 100 képzés a Színház és Film Intézetben!

Operaünnep az SZFI közreműködésével

A Magyar Állami Operaház Britten 100. születésnapja alkalmából megtartott díszelőadása Csányi János igazgató úr rendezésében került színpadra november 22-én. A produkcióban számos közreműködő vett részt a Színház és Film Intézet padsorai közül. A Színész I. osztály mellett a Kellékes szak tanulóinak is elismerést hozott a bemutató, mely a pozitív fogadtatás következtében repertoáron lesz a következő évadban. Fotó: Blaskovits Eszter

Bővebben

Érdekel, milyen volt a Színész II. vizsga? Nézd meg képes beszámolónkat!

Az SZFI Színész II.-es hallgatóinak musical válogatásból és Feydeau Zsákbamacska című darabjából álló vizsgaelőadása július 26-án volt látható a Vörösmarty Színházban. (Fotó: Blaskovits Eszter)

Bővebben

Mozgókép- és animációs vizsgafilm

Szívből gratulálunk Kozma Ildikó tanárnőnek és Kirschner Balázs végzős diákunknak, aki Dinóbánat c. vizsgafilmjéért a júniusi OKJ záróvizsgán "Fehér Holló"-díjat kapott. Eredményes pályát kívánunk a továbbiakban Balázsnak!

Bővebben

Új képzések a TV2 Akadémiával közösen

Térábrázolás, rajztechnikák, animáció

TV stage manager, színházi ügyelő

Segédoperatőr

Díszlet- és jelmeztervező asszisztens

Felvételvezető

Filmtechnika

Terepen a stáb

A fordulatos történet forgatókönyvét Bereményi Géza forgatókönyv-és drámaíró csoportja készítette. Majd hosszú hónapok szakmai előkészítését követően az intézet tanárainak és diákjainak együttműködésével 9 napon át tartott a forgatás Budapesten és Sződligeten, ahol a tanulók komplex formában, élményszerűen sajátíthatták el a filmes szakma háttériparának magas szintű művelését.

Forog a forgatókönyv

A forgatáson az intézet több osztálya dolgozott közösen

Köszönet

A Színház és Film Intézet ezúton fejezi ki köszönetét a Szívdobogás c. kisjátékfilm forgatásában közreműködő képzésvezetőknek, tanároknak, színészeknek, diákoknak, és mindazoknak a szervezeteknek, akik támogatást nyújtottak a forgatás létrejöttében.

Bővebben

Partnerek

Y Media Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar
Új Budapest Filmstúdió 4 Studio Magyar Producerek Szövetsége je suis belle
Multifilm Megafilm Pelyhe Kft. MFE-HSA Sinarts
Use unused Magyar Állami Operaház Hungari Mozisokszöv Sparks Kecskemétfilm Korda Studios Tranzorg Ciróka bábszínház TV2 AKADÉMIA Madách Színház Budapesti Operettszínház Művészetek Palotája Szegedi Szabadtéri Játékok Szegedi Nemzeti Színház Magyar Színháztechnikai Szövetség Karinthy Színház Budapesti Corvinus Egyetem Vígszínház

Web: City Media Group Kft.