tanár 2011/2012.

Fehér Ildikó DLA

Beszédtechnika

Bemutatkozó levél

Mielőtt  megkaptam a színész diplomámat a Színház-és Filmművészeti Főiskolán, magyar-történelem szakos tanárjelölt voltam.

Ezt azért tartom fontosnak leírni, mert a több évtizedes színészi pályafutásom alatt mindig kerestem és meg is teremtettem a lehetőségét annak, hogy pedagógiai ambícióimat kiéljem.

Rendhagyó irodalomórákkal jártam az országot, összekapcsolva a zenét a képzőművészetet és az irodalmat, a számomra legfontosabb művészeti ágakat.

Felnőtteknek szánt önálló estjeimet is az a hiány indukálta, amit mindig éreztem a színészet mellett. Ezekről az ambícióimról tudtak az éppen aktuális színházam vezetői, így jött az első felkérés, hogy tanítsak az akkor induló egyik színházi stúdióban.

Vers- és prózamondás volt a tantárgy, azaz a művészi beszéd.

Elkezdtem tanítani, és tudtam, hogy megtaláltam azt a közeget, ahol én a legjobban érzem magam, tehát a legteljesebben tudom kibontakoztatni a bennem rejlő képességeket.

Nagy örömmel töltött el az érzés, hogy meg tudom fogalmazni, át tudom adni és vissza is kapom, amit én látni és hallani szeretnék a színpadon.

Az a megtiszteltetés ért, hogy Avar István meghívott tanítani a Színház-és Filmművészeti Egyetemre, ahol főként zenés osztályokban dolgoztam.

Boldogan vállaltam a felkérést, hiszen a zene végigkísérte az életemet / a Kecskeméti Kodály Zoltán Ének- Zenei Gimnáziumban érettségiztem /, és alkalmam nyílt, hogy kidolgozzak egy olyan beszédtechnikai gyakorlatsort, amely segítségére van az énektanároknak és a növendékeknek abban, hogy az ének a beszéd természetes folytatása legyen. Továbbra is érdekel a beszédtanítás metodikája, keresem az új utakat, szeretem a speciális gyakorlatokat és a kreatív szövegjátékokat.

Érdekelt a beszédtanítás története is, és megvizsgáltam azt is, hogy a magyar felsőoktatásban van-e és ha igen, milyen a beszédművelés. Ezt választottam doktori disszertációm témájául, melyet 2002-ben Summa cum laude védtem meg.

Hiszek a műveltségben és abban, hogy meg kell találni azt a feladatot, amire az ember született.

Én megtaláltam.

Új egyetemi képzések 2017 szeptembertől az SZFI-n!

Az SZFI a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karával együttműködésben 2017. szeptembertől 10 diplomát adó szakirányú továbbképzést indít az előadó-művészeti és mozgókép szakterületeken. Jelentkezni 2017 augusztus 31-ig lehet (videó).

Látogasson el új székhelyünkre a Krisztina körúton

Intézményünk 2017. július 1-től új székhelyre költözik. Szeretettel várjuk Önöket új épületünkben (1013 Budapest, Krisztina krt. 59/B.), mely érettségi utáni iskolarendszerű duális képzéseink elméleti óráinak, az előadó-művészeti képzéseink elméleti és gyakorlati óráinak, valamint a PTE MK-val közös egyetemi szakirányú továbbképzéseink egyes gyakorlati óráinak ad helyet a 2017/2018-as tanévtől.

Bővebben

Te mi leszel ha nagy leszel?

Hangmester vizsga

Iskolánk végzős Hangmesterei eredményes záróvizsgát tettek májusban a neves szakmai bizottság előtt. Gratulálunk Timár Domonkos tanár úr áldozatos munkájához és az eredményes vizsgához. Sikerekben gazdag pályát kívánunk Brutóczki Andrásnak, Kiefer Tibornak, Varga Mátyásnak és Váradi Dávidnak!

Bővebben

Magánénekes vizsga

Iskolánk végzős Magánénekesei májusban eredményes záróvizsgát tettek a neves szakmai bizottság előtt. Gratulálunk az eredményes záróvizsgához, és sikerekben gazdag pályát kívánunk Sárog Noéminek és Márfi Józsefnek!

Bővebben

Szcenikus vizsga

Iskolánk végzős Szcenikusai eredményes záróvizsgát tettek pénteken a neves szakmai bizottság előtt. Szűcs Gábor és Marnitz Márton színjeles vizsgája miatt "Fehér Holló- díjban" is részesült. Gratulálunk Ridinger János tanár úr áldozatos munkájához és az eredményes vizsgához. Sikerekben gazdag pályát kívánunk Andrási Barbarának, György Ádámnak, Jancsó Gusztávnak, Marnitz Mártonnak és Szűcs Gábornak!

Bővebben

Tanulj a Színház és Film Intézet-ben!

Érdekel a színház, film és média világa? Szívesen dolgoznál ezen a területen? Tanulj a legjobbaktól és kerülj be a szakma vérkeringésébe! Közel 100 képzés a Színház és Film Intézetben!

Operaünnep az SZFI közreműködésével

A Magyar Állami Operaház Britten 100. születésnapja alkalmából megtartott díszelőadása Csányi János igazgató úr rendezésében került színpadra november 22-én. A produkcióban számos közreműködő vett részt a Színház és Film Intézet padsorai közül. A Színész I. osztály mellett a Kellékes szak tanulóinak is elismerést hozott a bemutató, mely a pozitív fogadtatás következtében repertoáron lesz a következő évadban. Fotó: Blaskovits Eszter

Bővebben

Érdekel, milyen volt a Színész II. vizsga? Nézd meg képes beszámolónkat!

Az SZFI Színész II.-es hallgatóinak musical válogatásból és Feydeau Zsákbamacska című darabjából álló vizsgaelőadása július 26-án volt látható a Vörösmarty Színházban. (Fotó: Blaskovits Eszter)

Bővebben

Mozgókép- és animációs vizsgafilm

Szívből gratulálunk Kozma Ildikó tanárnőnek és Kirschner Balázs végzős diákunknak, aki Dinóbánat c. vizsgafilmjéért a júniusi OKJ záróvizsgán "Fehér Holló"-díjat kapott. Eredményes pályát kívánunk a továbbiakban Balázsnak!

Bővebben

Új képzések a TV2 Akadémiával közösen

Térábrázolás, rajztechnikák, animáció

TV stage manager, színházi ügyelő

Segédoperatőr

Díszlet- és jelmeztervező asszisztens

Felvételvezető

Filmtechnika

Terepen a stáb

A fordulatos történet forgatókönyvét Bereményi Géza forgatókönyv-és drámaíró csoportja készítette. Majd hosszú hónapok szakmai előkészítését követően az intézet tanárainak és diákjainak együttműködésével 9 napon át tartott a forgatás Budapesten és Sződligeten, ahol a tanulók komplex formában, élményszerűen sajátíthatták el a filmes szakma háttériparának magas szintű művelését.

Forog a forgatókönyv

A forgatáson az intézet több osztálya dolgozott közösen

Köszönet

A Színház és Film Intézet ezúton fejezi ki köszönetét a Szívdobogás c. kisjátékfilm forgatásában közreműködő képzésvezetőknek, tanároknak, színészeknek, diákoknak, és mindazoknak a szervezeteknek, akik támogatást nyújtottak a forgatás létrejöttében.

Bővebben

Partnerek

Y Media Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar
Új Budapest Filmstúdió 4 Studio Magyar Producerek Szövetsége je suis belle
Multifilm Megafilm Pelyhe Kft. MFE-HSA Sinarts
Use unused Magyar Állami Operaház Hungari Mozisokszöv Sparks Kecskemétfilm Korda Studios Tranzorg Ciróka bábszínház TV2 AKADÉMIA Madách Színház Budapesti Operettszínház Művészetek Palotája Szegedi Szabadtéri Játékok Szegedi Nemzeti Színház Magyar Színháztechnikai Szövetség Karinthy Színház Budapesti Corvinus Egyetem Vígszínház

Web: City Media Group Kft.