Tájékoztató a szakképzési rendszerről az SZFI-ben

 TÁJÉKOZTATÓ A SZAKKÉPZÉSI RENDSZERRŐL AZ SZFI-BEN

2020. január 1-én lépett hatályba a 2019. évi LXXX. sz. törvény a szakképzésről, mely alapvetően alakítja át a magyar szakképzés rendszerét.

A 2020. szeptember 1-én kezdődően a szakképzésbe belépő tanulók az új jogi szabályozás alapján kezdik meg tanulmányaikat.

A  Szakmajegyzékben (SZJ, amely az OKJ helyett jött létre) szereplő szakképesítéseket, az úgynevezett alapszakmákat kizárólag iskolai rendszerben lehet majd tanulni szakképző iskolákban vagy technikumokban.

Az új szakmastruktúra szerint 174 alapszakma, lletve kezdetben mintegy 350 munkaerőpiaci képzés van. Az alapszakmákat csak a szakképző intézményekben fogják tanítani, míg a munkaerőpiaci, azaz a szakmai képzések a piaci alapon működő képző központoknál is elérhetők lesznek, így a képzők ezeket szabadon bővíthetik. Az SZFI 2022 ősztől ismét mindkét oktatási rendszerben jelen lesz (sőt, harmadikként tovább fejlesztjük egyetemi szakirányú képzéseinket is). A munkaerőpiaci felnőttképzésben elválik az oktatás és a vizsgáztatás, tanúsítványt állítanak ki. A szakképesítést igazoló bizonyítványhoz akkreditált vizsgaközpontban kell vizsgázni. A régi OKJ szerinti szakképesítések tartalmilag beépülnek egy-egy alapszakmába, illetve új szakmákhoz kapcsolódnak, vagy szakmairányként jelennek meg.

A szakképzés átalakulása egyet jelent a képzési idő lerövidítésével, az előzetes tudás beszámításával, az e-learning oktatási anyagok kidolgozásával és a projektszerű vizsgáztatással. A jövőben a felnőtteknek nyújtott szakképzésben nem lesznek közismereti tárgyak, az előző, igazolt végzettséget, de adott esetben - egy felmérést követően - még a külföldön szerzett tudást is beszámítják, a tételek tanulása helyett pedig a projekt-szemléletre, a tanuló által elkészített feladat bemutatására lehet helyezni a hangsúlyt. A felnőttek az elméleti ismereteket a konzultációk mellett e-learning formájában, digitális tananyagokon keresztül is elsajátíthatják, így nem kell mindennap bejárniuk. A gyakorlati részt pedig a saját intézményüknél/vállalatuknál is teljesíthetik. Így akár a teljes óraszám 50%-a alatt megszerezhetik a bizonyítványt. Egy kétéves képzés például esti tagozaton 12-18 hónap alatt elvégezhető lesz.

A szakképző intézmények típusai és jellemzői

A szakképző intézmények egyik fő típusa: az érettségire és szakmai vizsgára felkészítő technikum. A Színház- és Filmművészeti Szakgimnázium 2020.09.01-től Színház- és Filmművészeti Szakgimnázium és Technikum-ként is működik, érettségire épülő szakképzésekkel.

Az SZFI-ben érettségi után a szakgimnáziumi és a technikumi képzés utolsó 2 évére lehet jelentkezni. A technikusképzés egyesíti a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit. Az itt végzettek szakirányú továbbtanulás esetén előnyt élveznek majd a felsőoktatási felvételiknél. A megszerezhető technikusi szakképzettség középvezetői szintű ismereteket biztosít. A technikus vizsga emelt szintű érettséginek számít. A technikumi képzésben is lesz szakmai gyakorlati képzés, amit lehetőleg vállalkozásoknál, duális képzésben kell teljesíteni. A technikum elvégzése után a diákok technikusi oklevelet kapnak, és még a nyelvvizsga megszerzésére is lehetőség van. A technikumban végzettek jelentős előnyt élvezhetnek majd a felsőoktatási felvételinél a szakirányú továbbtanulásnál. Az SZFI-ben a technikumi képzések 2021-től indultak.

A szakmai gyakorlati képzés a technkumban elsősorban duális képzőhelyeken

A szakmai gyakorlati képzés duális képzőhelyeken lesz szakképzési munkaszerződéssel, amelyre a munka törvénykönyvét kell alkalmazni bizonyos eltérésekkel. A duális képzésbe szintén felmenő rendszerben lehet belépni. A gyakorlati képzésre alkalmas gyakorlati képzőhelyeket továbbra is a területi gazdasági kamarák tartják nyilván és ellenőrzik a képzés minőségét. A duális képzés során az üzemekben szakképzési munkaszerződéssel dolgozó tanulók munkabérre jogosultak.

A szakmatanulást pénzbeli juttatások segítik

Az állam két alapszakmát és egy rövidebb ciklusú szakmai képzést 25 éves kor alatt ingyenesen biztosít. A jövőben a felnőttek számára iskolai rendszeren kívüli tanfolyami képzések is rugalmasabb rendszerben valósulnak meg.

Az új szakképzést ösztöndíjakkal támogatják. Szeptembertől felmenő rendszerben tanulmányi ösztöndíjat kapnak a szakképző intézmények 25 év alatti diákjai. Külön ösztöndíj-lehetőség van a hátrányos helyzetű tanulóknak. Új elem a törvényben, hogy egyszeri pályakezdési juttatásra jogosultak azok, akik befejezik a képzést és szakmát szereznek.

A szakképzésben tanulók megfelelő tanulmányi eredmény esetén az alábbi pénzbeli juttatásokat kaphatják, de egyszerre csak egyféle juttatásra jogosultak:

·       a 25 év alattiak az iskolai tanulmányok és esetleges iskolai tanműhelyi gyakorlat idején ösztöndíjat, amelynek mértéke a tanulmányi eredménytől függ,

·       a duális képzésben pedig szakképzési munkaszerződés keretében a gyakorlati képzést végző vállalat, vállalkozás munkabért és további egyéb juttatásokat biztosít számukra,

·       a végzősök tanulmányaik sikeres befejezése esetén, ha befejezik a képzést és szakmát szereznek, egyszeri pályakezdési juttatást is kaphatnak.

Változik az oktatók jogállása

A törvény szerint a szakképző intézmény alkalmazottja az eddigi közalkalmazotti státusz helyett munkaviszonyban vagy megbízási jogviszonyban állhat, a szakképzésben a tanárok a törvény alapján oktatóknak minősülnek, foglalkoztatásuk a munka törvénykönyvének hatálya alá kerül.

A változások bevezetése

·       A változásokat a 2020/2021-es tanévtől felmenő rendszerben vezették be.

·       Az új szakképzési törvény 2020. január 1-től hatályos, a szakképzési hozzájárulással kapcsolatos rendelkezései azonban csak 2021. január 1-től.

·       A felnőttképzést folytató intézményeknél és vállalkozásoknál a régi OKJ szerint indított képzésekre már nem lehet jelentkezni.

2022. január 1-étől induló új iskolarendszerű szakképzések (többek között) az SZFI-ben:

-       Közművelődési munkatárs 2 éves

-       Színész II. (színházi és filmszínész) 2 éves

-       Színész I. (színházi- és filmszínész) 3 éves

-       Klasszikus zenész II. (magánénekes) 2 éves

-       Klasszikus zenész I. (magánénekes) 3 éves

-       Táncos II. (kortárs-, modern táncos) 2 éves

-       Táncos II. (színházi táncos) 2 éves

-       Táncos I. (kortárs-, modern táncos) 3 éves

-       Táncos I. (színházi táncos) 3 éves

-       Színház- és rendezvénytechnikus (színpadtechnikus) 2 éves (2021-től)

-       Színház- és rendezvénytechnikus (színpadi hangtechnikus) 2 éves (2021-től)

-       Színház- és rendezvénytechnikus (színpadi világítástechnikus) 2 éves (2021-től)

-       Színház- és rendezvénytechnikus (színpadi vizuáltechnikus) 2 éves (2021-től)

-       Hangtechnikus 2 éves (2021-től)

-       Divat-, jelmez- és díszlettervező 2 éves (2021-től)

-     Képző- és iparművészeti munkatárs (divatstílus- és jelmeztervező) 2 éves

-       Fotográfus (művészeti fotográfus) 2 éves (2021-től)

-     Képző- és iparművészeti munkatárs (művészeti és médiafotográfus) 2 éves

-       Mozgókép- és animációkészítő 2 éves (2021-től)

-     Képző- és iparművészeti munkatárs (mozgókép és animációtervező) 2 éves

A fenti képzések 25 éves kor alatt térítésmentesen választhatók. A további információkat a honlapon folyamatosan közzétesszük.

A megújuló szakképzésről információk:  https://ikk.hu/

SZFI igazgatóság

 

 

Triptichon - Esterházy János élete és öröksége

Díszbemutató a Vigadóban, a Magyar Művészeti Akadémián 2022.03.21-én este a Vigadó Sinkovits Imre Termében bemutattuk a TRIPTICHON - ESTERHÁZY JÁNOS ÉLETE ÉS ÖRÖKSÉGE c. dokumentumfilmünk 80'-es fesztivál változatát. Az est fővédnöke Áder János Köztársasági Elnök úr és felesége, Herczegh Anita asszony, valamint Kövér László, a Magyar Országgyűlés Elnöke volt, díszvendégként Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-Budapesti Érsek úr szólalt fel. A bemutatón számos tiszteletreméltó vendég mellett jelen volt Jerzy Snopek lengyel nagykövet úr és felesége is. Az esemény az Esterházy János Emlékévet zárta le, mindannyiunk számára maradandó élménnyel. Köszönjük kedves vendégeink megtisztelő részvételét, köszönjük az alkotók elkötelezett munkáját, és köszönjük az esemény támogatóinak, a Magyar Országgyűlés elnökének, a Magyar Művészeti Akadémiának és a Szt. Adalbert Egyesületnek a támogatását. Filmünk a Triptichon Film, a magyar MTVA és a lengyel TVP S.A. koprodukciójában, többek között az SZFI közreműködésével készült.

Bővebben

Jelentkezz az SZFI-be!

Az SZFI és a fenntartásában lévő Színház- és Filmművészeti Szakgimnázium és Technikum (SZFI SZGT) évente 200-250 résztvevőt tanít egyidejűleg 35-40 képzésben, és 110 színházi és filmes szakma oktatására képes. Az SZFI a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karával együttműködésben 10 egyetemi képzést folytat Budapesten, az SZFI-ben. Az SZFI SZGT-ben 25 éves kor alatt 25 szakma sajátítható el állami támogatással, térítésmentesen. További felvételi információk a honlapon.

Székhelyünk hamarosan megváltozik

Elérhetőségeink 2022. május 31-ig változatlanok: +36 30 551 4212 központi telefonszámon, vagy az iroda@szfi.hu e-mail címen léphet velünk kapcsolatba, és honlapunk segítségével jelentkezhet. 2022. júniusban elméleti oktatási helyszínünket és előadó-művészeti termeinket a belvárosba költöztetjük, melyről hamarosan részletes információt teszünk közzé. Addig is szeretettel várjuk jelentkezőinket a 1013 Budapest, Krisztina krt. 59/B. alatt, ahol érettségire épülő iskolarendszerű oktatásunk, technikumi- és felnőttképzéseink, valamint egyetemi képzéseink folynak.

Bővebben

TEMPLOMI KONCERTSOROZAT

Cser Krisztián operaénekes, SZFI mestertanár és növendékeinek koncertsorozata: Liptai Nóra, Huszár Imre, Fedinecz Pál, Pálinkás Máté, közreműködik: Pechtol Csilla magánénekes, orgonán közreműködik: Czövek István (SZFI SZGT igazgató). Időpontok: - október 13. szerda, 18:00 - Budapest, Kelenföldi Evangélikus Templom, - október 16. szombat, 15:30 - Tokaj, Római Katolikus Templom, - október 17. vasárnap, 19:00 - Nyergesújfalu, Szent Mihály Plébánia Templom.

Bővebben

SZFI Egyetemi képzések!

Az SZFI a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karával együttműködésben minden évben diplomát adó szakirányú továbbképzéseket indít az előadó-művészeti és mozgókép szakterületeken. Jelentkezni 2022. május 31-ig lehet (videó).

SZFI LÁTVÁNYTERVEZŐ KÉPZÉS

A LÁTVÁNYTERVEZŐ MINI SOROZAT INDÍTÁSÁT A KORONAVÍRUS JÁRVÁNY MIATT 2021. SZEPTEMBERRE ÁTÜTEMEZTÜK, MÉG LEHET JELENTKEZNI! A 6 alkalmas, 24 tanórás workshop-sorozat oktatója Gyarmathy Ágnes, Munkácsy Mihály-díjas díszlet- és jelmeztervező. A sorozat végigviszi a látványtervezés folyamatát a forgatókönyvtől a díszlet, berendezés, kellék, jelmez, smink-maszk megtervezéséig; célja a film egységes látványvilágának kialakítása. A hallgatók minden alkalom után házi feladatot kapnak, a sorozat folyamán egyetlen projekten dolgoznak. A házi feladatokat lehet rajzolni vagy montázsolni, a rajzkészség nem feltétel, a kreativitás és esztétikai érzék hasznos. A programot kezdő kisfilmeseknek szánjuk, akik a vizuális tervezés főbb folyamatait szeretnék átlátni. Vagy olyan művészeti előképzettséggel rendelkezőknek, akik érdeklődnek a filmkészítés és látványtervezés iránt. A csoportot 8 főtől indítjuk, és 12 fős létszámnál lezárjuk.

Bővebben

Színháztechnikus, szcenikus vizsga 2019.

Iskolánk végzős Szcenikusai eredményes záróvizsgát tettek a neves szakmai bizottság előtt. Köszönjük Gyarmathy Ágnes tanárnő és Ridinger János tanár úr áldozatos munkáját. Sikerekben gazdag pályát kívánunk a végzős osztály minden tanulójának!

Bővebben

Hangmester vizsga

Iskolánk végzős Hangmesterei eredményes záróvizsgát tettek májusban a neves szakmai bizottság előtt. Gratulálunk Timár Domonkos tanár úr áldozatos munkájához és az eredményes vizsgához. Sikerekben gazdag pályát kívánunk Brutóczki Andrásnak, Kiefer Tibornak, Varga Mátyásnak és Váradi Dávidnak!

Bővebben

Magánénekes vizsga

Iskolánk végzős Magánénekesei májusban eredményes záróvizsgát tettek a neves szakmai bizottság előtt. Gratulálunk az eredményes záróvizsgához, és sikerekben gazdag pályát kívánunk Sárog Noéminek és Márfi Józsefnek!

Bővebben

Operaünnep az SZFI közreműködésével

A Magyar Állami Operaház Britten 100. születésnapja alkalmából megtartott díszelőadása Csányi János igazgató úr rendezésében került színpadra november 22-én. A produkcióban számos közreműködő vett részt a Színház és Film Intézet padsorai közül. A Színész I. osztály mellett a Kellékes szak tanulóinak is elismerést hozott a bemutató, mely a pozitív fogadtatás következtében repertoáron lesz a következő évadban. Fotó: Blaskovits Eszter

Bővebben

Érdekel, milyen volt a Színész II. vizsga? Nézd meg képes beszámolónkat!

Az SZFI Színész II.-es hallgatóinak musical válogatásból és Feydeau Zsákbamacska című darabjából álló vizsgaelőadása július 26-án volt látható a Vörösmarty Színházban. (Fotó: Blaskovits Eszter)

Bővebben

Mozgókép- és animációs vizsgafilm

Szívből gratulálunk Kozma Ildikó tanárnőnek és Kirschner Balázs végzős diákunknak, aki Dinóbánat c. vizsgafilmjéért a júniusi OKJ záróvizsgán "Fehér Holló"-díjat kapott. Eredményes pályát kívánunk a továbbiakban Balázsnak!

Bővebben

Új képzések a TV2 Akadémiával közösen

Térábrázolás, rajztechnikák, animáció

TV stage manager, színházi ügyelő

Segédoperatőr

Díszlet- és jelmeztervező asszisztens

Felvételvezető

Filmtechnika

Terepen a stáb

A fordulatos történet forgatókönyvét Bereményi Géza forgatókönyv-és drámaíró csoportja készítette. Majd hosszú hónapok szakmai előkészítését követően az intézet tanárainak és diákjainak együttműködésével 9 napon át tartott a forgatás Budapesten és Sződligeten, ahol a tanulók komplex formában, élményszerűen sajátíthatták el a filmes szakma háttériparának magas szintű művelését.

Forog a forgatókönyv

A forgatáson az intézet több osztálya dolgozott közösen

Köszönet

A Színház és Film Intézet ezúton fejezi ki köszönetét a Szívdobogás c. kisjátékfilm forgatásában közreműködő képzésvezetőknek, tanároknak, színészeknek, diákoknak, és mindazoknak a szervezeteknek, akik támogatást nyújtottak a forgatás létrejöttében.

Bővebben

Partnerek

Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar filmesgyakornok.hu Y Media
Új Budapest Filmstúdió 4 Studio Sinarts
Multifilm Megafilm Pelyhe Kft. je suis belle
Magyar Állami Operaház Hungari Mozisokszöv Sparks Kecskemétfilm Korda Studios Tranzorg Ciróka bábszínház TV2 AKADÉMIA Madách Színház Budapesti Operettszínház Művészetek Palotája Szegedi Szabadtéri Játékok Szegedi Nemzeti Színház Magyar Színháztechnikai Szövetség Karinthy Színház Vígszínház

Web: City Media Group Kft.